Talaj készítés-(tapétaragasztó+föld keverék)
Sok panaszt hallottam róla, hogy berepedezik a massza, miután megszáradt a cucc. Úgyhogy gondoltam leírom, én hogyan csinálom. Ugyanis nekem nincs ilyen panaszom.
Kezdjük az elején.
Tapéta ragasztó. 2017-ben járt le. De erre a célra tökéletesen megfelel. 2016-ban vásároltam 1 kg-os kiszerelésben. Most 2020-ban azt hiszem látszik mennyit fogyasztottam belőle. Hozzáteszem, hogy a berepedés elkerülése nincs összefüggésben a szavatossággal. most is ugyanolyan mint mikor vettem. Még az is látszik, hogy már elég csomós, de ettől még feloldódik.
A sopronis korsóban fél liter víz található. A fekete doboz, pedig a mértékegység. Kb 4 deci lehet.

1. lépés A pohárba bele töltjük félig a tapéta ragasztót (2 deciliter)
2. lépés Ezt feltöltjük vízzel, úgy hogy kb ellepje. Elkeverjük. Ne lepődjünk meg csomós lesz. Ha egyből felhasználjuk, akkor azok a fehér csomók látszani fognak a későbbiekben, ezért érdemes egy napot állni hagyni, hogy a tapéta ragasztó feloldódjon a vízben, még 1 deci vizet utána is tölthetünk, mert fel fogja szívni a tapéta ragasztó és nem fog rendesen feloldódni.
3.lépés Én most nem hagytam állni, hanem bekevertem mellé a homokot. A mértékegységet a fekete doboz adja. (Ahogy mondtam 4 deci)
Ezen a képen látszik, hogy az összes vizet felvette a massza, hiába keverem el. Úgyhogy "kéri" még az utánpótlást.
4.lépés A maradék vizet hozzáadva láthatjuk, hogy mennyire híg lett. Semmi baj, mert így szépen oszlik majd el. Önthetünk még hozzá homokot, hogy sűrűbb legyen. Sőt sima vízzel és homokkal feltölthetjük teljesen a dobozt. (a nagy fehér doboz kb.: 1 literes)
Ha készen vagyunk lefedjük a dobozt, feltesszük a polcra, és időnként ránézünk, hogy ki ne száradjon teljesen. Nekem folyamatosan bekeverve fél liter ilyen szlötyi, hogy akármikor fel tudjam használni.
Ezt a masszát 2 centis nikecelre öntöm rá. Két napig hagyom száradni. Ha tankot vagy akármit kell belesüllyeszteni a földbe száradás után egy vizes ecsettel vissza lehet puhítani a talajt és belenyomni a felázott talajba.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése